2023.05.07. Sárhatvan őzbak vadászat (202g és 120g) Már reggel, hajnalban csodásan indult a nap. Útban a vadászterület felé, ahogy nyugatra fordultam végig kísért a hold. Nézte merre megyek, világította utam. Az autópályát elhagyva, párafoltokba burkolózott a hold, néha elő-elő bukkant, megcsúsztatva sugarait az autó sötét sziluetjén. A megbeszélt időpontra megérkeztem, na jó, picit előbb és vártam a zöld Vitarát. Nem is kellett sokat várni, hírtelen elviharzott mellettem, el a majorság felé. Gondoltam ez nem az a zöld Vitara, mert már gyerekkoromban megtanultam, nem csak egy tarka kutya van a világon. Nem volt igazam. Negyed óra várakozás után megjelent a zöld Vitara, hogy engem keres. Csak egy probléma volt, mindkettőnknek mást jelöltek meg tartózkodási helynek. Gyors beíratkozás, ha már egy kicsi késésben voltunk, átpakolás a Suzukiba és nyomás kifele. A mezőgazdasági kultúr növények, hogy ilyen szépen fogalmazzak, szinte az égig nőttek. Az őzek nagy kedvence a repce szinte ember magasságú, voltak részek ami magasabb volt mint én. Itt nem vadászunk az tuti. A dimbes dombos lankás részen a felkelő nap sugarai és a hajnali szél együtt játszott a gabonafélékkel. Kellemes hangulatot biztosítva számunkra.
Hatalmas lucerna, búza, árpa és repce táblákat kerülgettünk a Zichy birtokon. Jó volt látni a színes kavalkádot. A zöld szinte minde árnyalata megtalálható volt mely a nap fényében és a szellő mozgásával is változott. Krisztián a kísérőm mondta, hogy a kis bak elég munkás lesz, sokat kell érte mennünk, de nem lehetetlen. Rengeteg fácánt, nyúlat láttunk, nagyon jó az apróvad állomány. Rengeteg őzet is láttunk, több persze nem az én kategóriám volt, a másik fele pedig suta. Egyszer csak megláttunk egy nekem kedvező bakot. Igaz ez már a második volt, de az első a búzában pillanatok alatt el is tűnt, lövéshez sem jutottunk. Ez a bak egy bokros részen csipegetett két suta társaságában. Krisztián mondta lőhető, ha úgy érzem mehet. Perceket álltunk, néha pozíciót váltottunk, de soha sem volt olyan, "ha úgy érzem". Majd elugrott a két sutával együtt. Cserkeltünk tovább, bízva abban, ha visszafele jövünk talán ott lesz. Nem volt. Krisztián "vázolta a helyzetet", hogy van még néhány hely amit megnézhetünk, de picit romlottak az esélyeink. Láthatta rajtam nem vagyok elszomorodva, amit szóban is megerősítettem. Mentünk tovább sorra elhagyva búza mezőket lucernákat. Egy búzatáblánál azt mondja kísérőm, hogy itt látott már egy nekem való bakot, csak pont mostanában nem találkozott vele. Kicsit megálltunk nézelődni, majd hirtelen felállta a tábla közepén egy kis csenevész bak. Krisztián mondta, pont az én esetem, ha akarom nyugodtan lőjem. Kiszálltam a kocsiból, feltámasztottam és útjára indítottam az első lövést az új puskámból. Remek találat, vágta a szőrt a golyó, jó jelzés, de nem rgyott tűzbe. Irány a rálövés helye a búzába. Ezt inkább egy kora reggeli fürdésnek mondanám. Vér, szőr, minden. Már biztosak voltunk abban, hogy meg lesz. A rálövés helyétől kb. ötven méterre találtuk meg. Birtokba vétel, töretek elhelyezése és átadás után kivittük az út szélére, hogy jobb képeket is tudjunk készíteni. Jól muzsikált az új Franchi Momentum Syntetic .243 Win típusú puskám. Kimondottan azért vettem, hogy esetleg, ha megint olyan helyre keveredek, ahol messzebb kell nyúlni a szokásos lőtávtól, legyen mivel.
Rendkívül kistestű, igazi selejt bak. Tényleg nem való az állományba. Trófea szempontból nagyon tetszetős, igazi hagyomány követő számomra, hisz nem sokkal nagyobb, mint az első bakom volt. A távolságot nem mondanám nagynak, távmérő szerint 156m. Összepakoltunk és elindultunk visszafelé. Közben megbeszéltük, hogy ha van lehetőség, terítékre hozhatok még egyet. Fogytak a kerekek alatt a méterek, kilométerek, Dr. Dolittle kutyája után szabadon, repce, repce, lucerna, lucerna, búza, búza...
Majd az egyik búzatábla közepe táján megpillantottunk egy sutát. Az idő alatt, míg megbizonyosodtunk róla, hogy őnagysága nem bak, mellette felemelkedett a "mi" bakunk. A reggel elillanó bak. Krisztián mondta is, itt az alaklom... Kicsit közelebb mentünk, már csak 196 méter volt a távolság, lopakodtunk még 95 méter és még állnak bennünket. Célzás... fölé. Igazi pancser vagyok! Az előző baknál állítottam a távcsövön, igazi amatőr hiba. Meg is ugrottak, de nem mentek messze. Cálzás... mellé. Ahogy lőttem szinte velem egyszerre mozdult és már ott sem voltak. Ez nem volt legalább hiba. Csak a bak mozdult szerencsésen. Végig mellettünk futottak és folyamatosan a tábla közepe felé vették az irányt. Megálltak. Most a majorság van a háttérben, nem lőhetünk. Új pozíció. Még állnak. Minden jó. Csak nyaktőtől felfelé látszanak ki a gabonából. Valami stabilabb feltámasztás kell, Krisztiábban van egy babzsákja tökéletes. Célzok... Lövés... Tűzberogyott. Krisztián halkan kérdezi: "tudod hány méter volt?" Mondom, nem. 286 méter! Na ezért kellett a .243 Win. Nem érdekelt semmi, kitűztem egy pontot mit kell követnem és indultam birtokba venni a bakot. Krisztián kívül maradt, hogy onnan irányítson, de annyira elszánt voltam, nem volt rá szükség. Fantasztikus élmény volt. Ilyet még nem tettem soha, 286 méterről nyakon lőttem és tűzbe rogyott. Krisztián is a töretek elhelyezésénél kihangsúlyozta, hogy tudja nem illik második töretet adni, de ezt most kivételesen fogadjam el, mert ez egy fantasztikus lövés volt.
